Access4you hírek

Megújul a családok élményközpontja, a Campona

2021 végéig a teljes belső terét megújítja a dél-budai bevásárlóközpont, amely továbbra is az egyik legvonzóbb célpontja a családos bevásárlásra és kikapcsolódásra vágyó vásárlóknak. A bevásárlóközpont megújításának tervezésében az Access4you is részt vett, hogy tanúsított bevásárlóközpontként a helyszín továbbra is akadálymentesen látogatható legyen.

A korábbi terveit finomhangolva, és a megváltozott piaci- és vásárlói környezetre reagálva újítja meg tulajdonosa, a CPI Property Group a Campona teljes vásárlóterét és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló egységeket. A felújítás döntő része a korábbi tervekkel összhangban már  2021-ben megvalósul, a kivitelezés májusban kezdődik, a teljes beruházás pedig várhatóan 2022 elején zárul. A tervek szerint megújulnak a bejáratok, a bevásárlótér és az ételudvar, valamint a mosdók is.

A felújítás során közel 10,000 m2 burkolat és 4,450 m2 álmennyezet újul meg, az ételudvaron a korábbi 275 helyett 415 személy tud majd kényelmesen étkezni, az épületben pedig 200 növény mellett 20 relax zóna is várja majd a vásárlókat. A világítás megújításakor közel 2 kilométernyi LED szalag fog beépítésre kerülni.

Az újjászülető Campona számos meglepetéssel fog szolgálni a látogatói számára. A családosok számára olyan belső játszóterek kerülnek kialakításra, amelyek a gyermekek fejlődésére fókuszáló eszközöket biztosítanak majd. A vásárlás során pihenni vágyóknak relax zónák, a közösségi médiában aktív fiataloknak pedig egy folyamatosan új tematikát biztosító Insta fotósarok is a tervek között szerepel.

A zöld közlekedési módokat preferáló vendégek számára bicikli tároló és szervízoszlop is kialakításra kerül, a jelenlegi elektromos töltést biztosító gépjármű parkolókon túl. A 21. század körforgásos gazdaságának szellemiségét követve nem csak a Campona-ban  található bérlők-, hanem a vásárlók számára is szelektív hulladékgyűjtők lesznek kihelyezve a házban.

A fenntarthatóság jegyében a burkolatok főként újrafelhasznált anyagok gyártásából származnak majd, illetve megújul 11 darab hűtő és fűtő gép is, amely ugyancsak a környezetbarát technológiai megoldásokkal üzemel tovább.          

A  bevásárlóközpont megújításának tervezésében az Access4you is részt vett, ennek köszönhetően a mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők továbbra is akadálymentesen közlekedhetnek a házban.

A Campona több, mint két évtizede az egyik legvonzóbb bevásárlóközpont a dél-budai térségben és agglomerációban főleg a családos bevásárlók számára. Ez nem is véletlen, hiszen a bevásárlóközpontokra általánosan jellemző kereskedelmi egységek mellett olyan családi élményeket biztosító szórakozási lehetőségek is várják a látogatókat, mint a Tropicarium, a Kockapark vagy a Játszóház.

A májusban induló beruházásnak köszönhetően a megújuló Campona ebben az évtizedben is sok ezer család számára biztosít majd minőségi kikapcsolódást.

(Forrás: CPI Property Group)

További híreink

Image of a conference room shot from behind, showing rows of white chairs and a stage in the centre.

Partnerség a valódi inklúzióért – A Portfolio Rendezvények és az Access4you együttműködése 2024-ben is folytatódik

Az Access4you immár negyedik éve a Portfolio Rendezvények hivatalos akadálymentességi partnere, amely egész évben megbízható és részletes akadálymentességi információkat szolgáltat az események helyszínéről. Az akadálymentesség és az akadálymentességről szóló részletes és megbízható információ biztosítása nem csak a társadalom, hanem a vállalkozások számára is előnyös. A társadalmi fenntarthatóságot és inkúziót elősegítő rendezvények lényegesen szélesebb közönséget tudnak […]

Image of a conference room shot from behind, showing rows of white chairs and a stage in the centre.

Partnership for Real Social Impact – The cooperation between Portfolio Conferences and Access4you continues in 2024

For the 4th year in a row, Access4you is the official accessibility partner of Portfolio Conferences, sourcing reliable and detailed accessibility information for events all year round.  Accessibility and disability inclusion benefit not only society, but businesses too. Events that promote social sustainability are able to attract a significantly wider audience as they cater to […]

Two people shaking hands in an professional setting, in front of an office.

Access4you x Partners – Interview with Hussein Serag

Access4you’s partner network counts many highly esteemed accredited partners, both sales and auditor professionals. With them, the mission to make the world more disability-inclusive and socially sustainable set by Access4you can be manifested faster and more efficiently. Lately, we asked one of the valuable partners, Hussein Serag, to tell more about himself and why he […]

Fehér háttéren két kördiagram látható, kék csíkokkal jelölve az értékeket. A következő feliratok látszódnak: 'Access4you Score', '985,5/1186', '89%/100%'. A kép jobb oldalán az Access4you's arany minősítésű matricája található, alatta a 9 érintett csoport piktogramjával, szürkésebb háttéren.

Mérhető akadálymentesség: S adat az ESG jelentésben

A társadalmi fenntarthatóság számszerűsítése, azaz az ESG S lábának mérhetővé tétele gyakran kihívás elé állítja a vállalatokat. Erre a problémára ad egyedi megoldást az Access4you tanúsított akadálymentességi pontszáma. Az Access4you Score lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ESG riportjaikban harmadik fél által tanúsított szociális fenntarthatóságra vonatkozó információt szolgáltasson. Ez nem csak a vállalat, hanem a […]

On a white background we see the logo of Access4you and RICS. Text in between them reads 'has joined RICS Teach Partner Programme'

Az Access4you csatlakozik az RICS Tech Partner Programjához

Az Access4you International, többek között, az akadálymentesség mérhetőségét, az ESG jelentésekben betöltött fontos szerepét és az ingatlan értékének növekedésére gyakorolt hatását képviseli. Az EASPD rangos európai Social Innovation 2023 díja után, ez egy újabb fontos nemzetközi visszaigazolása a vállalat küldetésének és valódi társadalmi hatásának. Az Access4you International csatlakozott az RICS Tech Partner Programjához, és e […]

Fekete és fehér alapon látszódó felhőkarcolók között a Go4Energy és az Access4you logója látszik.

Go4Energy announces partnership with Access4you

Sustainable building is also about accessibility. Go4Energy announces a partnership with Access4you International and is the only company in Poland with accreditation for the company’s certification. Go4Energy Sp. z o.o., is a Polish consulting company with more than 15 years of experience, implementing research and analysis projects, offering consulting and implementation in the field of: […]

Az Ön üzlete akadálymentes?

Lehet üzleti előny, ami társadalmilag is hasznos?

Akadálymentesség – tegyünk érte, éljünk vele.

Kapcsolat