Access4you hírek

Az FMCG áruházláncok közül elsőként kapott akadálymentességi tanúsítványt az Auchan

Az Auchan Magyarország cégkultúrájában a társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az összefogás kiemelt helyen szerepel. A megváltozott munkaképességű emberek (MMK) foglalkoztatása a vállalat HR és CSR politikájának egyik alappillére, jelenleg is többszázan dolgoznak az áruházláncnál. Az Auchan munkatársai mellett vevőkörének is akadálymentes körülményeket kíván biztosítani a vásárláshoz, ezért – a nagy boltláncok közül elsőként – mérette fel helyszíneinek akadálymentességét az Access4you-val, és az audit alapján megvalósított fejlesztésekkel bronzfokozatú tanúsítványra lesz jogosult.

Újabb állomásához ért az Auchan esélyegyenlőségre és az integrációra való törekvése, ugyanis a vállalat az Access4you-val átvilágíttatta hazai áruházainak akadálymentességét. Az auditorok mind a 24 Auchan áruházat, a központi irodaházat és az Auchan Korzó területét személyesen járták be és mérték fel egy több mint 1000 elemes szempontrendszer alapján, amelyet rehabilitációs szakmérnökökkel és érintettekkel együttműködve dolgoztak ki. A felmérésben 9 érintetti csoport számára vizsgálták meg a környezetet: kerekesszékes és mozgássérült, idős és mozgásában korlátozott, babakocsival közlekedő, siket, nagyothalló, vak, gyengénlátó, kognitív zavarral élő, valamint segítőkutyával közlekedő emberek igényei alapján.

Az Access4you minősítési rendszere azokat a helyszíneket tekinti akadálymentesnek, ahol az adott speciális igényű csoport számára szabad a bejutás, a belső közlekedés, valamint a helyszín által nyújtott szolgáltatások akadálymentesen elérhetők és igénybe vehetők. A felmérés során vizsgált területek között szerepel a megközelíthetőség, a bejárat, a külső és belső környezet, az ajtók, a liftek és a lépcsők, illetve a rámpák paraméterei, a berendezések sajátosságai, valamint az akadálymentes használatot támogató eszközök és szolgáltatások megléte. Az összegyűjtött, megbízható információk egy mindenki számára elérhető adatbázisban, az Access4you weboldalán és applikációjában érhetők el.

Minél több speciális igényű, vagy fogyatékossággal élő csoport hozzáfér egy helyhez és a szolgáltatásokhoz, annál magasabb szintet lehet elérni a tanúsító cég minősítési rendszere alapján. Az Auchan Magyarország az audit alapján az előkelő bronz fokozatot kaphatja meg az elvégzendő fejlesztéseket követően.

A vállalat évek óta foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkatársakat, e törekvését számos díjjal jutalmazták már, többek között az Érték Vagy! díjjal az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában, CSR Hungary Díjjal, „Fogyatékosság-barát Munkahely” címmel, illetve a Fogyatékosság-barát Munkahely Díj tíz éves fennállása alkalmából kiadott Champion-díjjal. Ez a mostani audit is megerősíti, hogy az Auchan jó úton jár, amikor nagy hangsúlyt helyez a speciális igényű munkatársak és vásárlók számára kialakított környezetre.

Büszkék vagyunk rá, hogy az akadálymentességi audit eredményeképp az Access4you bronz fokozatú minősítésére leszünk jogosultak. Fontos számunkra, hogy mind MMK munkatársaink, mind pedig a fogyatékkal élő vásárlóink számára akadálymentesen elérhetőek legyenek a helyszíneink és a szolgáltatásaink. Az audit eredményeképp két további fejlesztést valósítunk meg: bevezetjük a SINOSZ által kifejlesztett KONTAKT jelnyelvi tolmácsszolgáltatási rendszert minden telephelyünkön, amely jelentősen megkönnyíti a siketek kommunikációját, a gyengénlátók számára pedig az üvegfelületek matricázásával tesszük biztonságosabbá a közlekedést áruházainkban és a központi irodaházunkban” – mondta el Varga-Futó Ildikó, kommunikációs és CSR igazgató.

“Az akadálymentesség teszi lehetővé, hogy mindenki egyenlő eséllyel jusson hozzá a szolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, a munkához, a közösségi élményekhez, a különféle termékekhez vagy akár az utazáshoz. Ma a világon a társadalom 15%-a érintett ebben a kérdésben, ez Magyarországon másfél millió társunkat, Európában 120 milliót, az egész világon pedig másfél milliárd embert jelent. Gazdasági szerepüket, vásárlóerejüket sem a napi fogyasztási cikkek, sem a szolgáltatások, utazások kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az akadálymentesség fejlesztése gazdaságilag és társadalmilag is megtérül”- tette hozzá Berecz Balázs, az Access4you International alapítója és ügyvezetője.

Forrás: Auchan Magyarország

További híreink

Image of a conference room shot from behind, showing rows of white chairs and a stage in the centre.

Partnerség a valódi inklúzióért – A Portfolio Rendezvények és az Access4you együttműködése 2024-ben is folytatódik

Az Access4you immár negyedik éve a Portfolio Rendezvények hivatalos akadálymentességi partnere, amely egész évben megbízható és részletes akadálymentességi információkat szolgáltat az események helyszínéről. Az akadálymentesség és az akadálymentességről szóló részletes és megbízható információ biztosítása nem csak a társadalom, hanem a vállalkozások számára is előnyös. A társadalmi fenntarthatóságot és inkúziót elősegítő rendezvények lényegesen szélesebb közönséget tudnak […]

Image of a conference room shot from behind, showing rows of white chairs and a stage in the centre.

Partnership for Real Social Impact – The cooperation between Portfolio Conferences and Access4you continues in 2024

For the 4th year in a row, Access4you is the official accessibility partner of Portfolio Conferences, sourcing reliable and detailed accessibility information for events all year round.  Accessibility and disability inclusion benefit not only society, but businesses too. Events that promote social sustainability are able to attract a significantly wider audience as they cater to […]

Two people shaking hands in an professional setting, in front of an office.

Access4you x Partners – Interview with Hussein Serag

Access4you’s partner network counts many highly esteemed accredited partners, both sales and auditor professionals. With them, the mission to make the world more disability-inclusive and socially sustainable set by Access4you can be manifested faster and more efficiently. Lately, we asked one of the valuable partners, Hussein Serag, to tell more about himself and why he […]

Fehér háttéren két kördiagram látható, kék csíkokkal jelölve az értékeket. A következő feliratok látszódnak: 'Access4you Score', '985,5/1186', '89%/100%'. A kép jobb oldalán az Access4you's arany minősítésű matricája található, alatta a 9 érintett csoport piktogramjával, szürkésebb háttéren.

Mérhető akadálymentesség: S adat az ESG jelentésben

A társadalmi fenntarthatóság számszerűsítése, azaz az ESG S lábának mérhetővé tétele gyakran kihívás elé állítja a vállalatokat. Erre a problémára ad egyedi megoldást az Access4you tanúsított akadálymentességi pontszáma. Az Access4you Score lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ESG riportjaikban harmadik fél által tanúsított szociális fenntarthatóságra vonatkozó információt szolgáltasson. Ez nem csak a vállalat, hanem a […]

On a white background we see the logo of Access4you and RICS. Text in between them reads 'has joined RICS Teach Partner Programme'

Az Access4you csatlakozik az RICS Tech Partner Programjához

Az Access4you International, többek között, az akadálymentesség mérhetőségét, az ESG jelentésekben betöltött fontos szerepét és az ingatlan értékének növekedésére gyakorolt hatását képviseli. Az EASPD rangos európai Social Innovation 2023 díja után, ez egy újabb fontos nemzetközi visszaigazolása a vállalat küldetésének és valódi társadalmi hatásának. Az Access4you International csatlakozott az RICS Tech Partner Programjához, és e […]

Fekete és fehér alapon látszódó felhőkarcolók között a Go4Energy és az Access4you logója látszik.

Go4Energy announces partnership with Access4you

Sustainable building is also about accessibility. Go4Energy announces a partnership with Access4you International and is the only company in Poland with accreditation for the company’s certification. Go4Energy Sp. z o.o., is a Polish consulting company with more than 15 years of experience, implementing research and analysis projects, offering consulting and implementation in the field of: […]

Az Ön üzlete akadálymentes?

Lehet üzleti előny, ami társadalmilag is hasznos?

Akadálymentesség – tegyünk érte, éljünk vele.

Kapcsolat